Litvánia
A EUpediaBÓL
Tartalomjegyzék |
Utazás
Érdekességek
Az 1993-ban a forgalomból kivont bankjegyekből WC-papír készült.
1991-ben Izland volt az első ország, amely elismerte az ország függetlenségét.
Látnivalók
Vilnius
A litván fővárosba érkezőket elsősorban a gyönyörű barokk óváros ejti rabul. Az ékszerdobozhoz hasonlatos belvárosban egymást érik a templomok, a napközbeni séta fáradalmait pedig az utcai kiskocsmák valamelyikében pihenhetjük ki, ugyanis ezekből sincs hiány.
Három Kereszt Hegye
A Neris folyó partján álló dombocska tetejére felmászva alighanem az egyik legszebb panoráma nyílik a városra. Nevét a tetején álló három nagy keresztről kapta. Az egyik magyarázat szerint a pogány litvánok annak idején itt öltek meg térítő szerzeteseket, és az ő emléküket őrzik a keresztek. Mások szerint a várost ostromló német lovagoknak óhajtották az ostromlottak tudomására hozni a keresztek felállításával ezen a látványos helyen, hogy íme ők is keresztények. Akárhogy is legyen, az eredeti keresztek már nincsenek meg. A XX. század elején felállított "új" vaskereszteket is lerombolták a kommunisták, a mostani betonkeresztek 1989-ből valók.
Gediminas – torony
A Három Kereszt Hegye mellett álló - vele nagyjából azonos méretű - Gediminas-dombon találjuk ezt a látnivalót, a város szimbólumát. Igazi vár egész Vilniusban nincs, az egykori várkastélyból is csak ez az egy torony maradt meg, ezt is a XX. században restaurálták. A háromszintes építményből szép kilátás nyílik róla városra. Odabent apró kiállítást láthatunk az egykori várról fegyverekkel-páncélokkal.
Hajnalpír – kapu
Az Ausros (Hajnalpír) utca végén, az óváros déli szélén találjuk meg a középkori városfal egyetlen épen maradt kapuját, amely a Gediminas-torony mellett a város másik szimbóluma. Nem csak történelmileg, hanem építészetileg is érdekes: a kapu mellett épített kápolna szentélye különös módon a kapu fölé került, ahol a kitárt ablakokon keresztül az utcáról is fellátni a csodatévő Madonna-képre. A bal oldali bejáraton belépve fel lehet menni egészen a festményig.
Borostyánmúzeum
A múzeum a Baltikum alighanem legnagyobb természeti kincsét, a borostyánt mutatja be. Az anyagot apró kavicstól hatalmas tömbig terjedő méretben mind a mai napig gyűjtik a Balti tengerből, egykoron pedig az összeszedésétől kezdve a feldolgozáson át a kereskedelméig valóban az aranyhoz fogható gazdagsághoz juttatta az ittenieket.
A kis alapterületű intézményben, a pincében foglal helyet a múzeum, amely a geológiai tudnivalóktól kezdve a borostyánnal foglalkozó emberek életén át a sokféle sárga "kő" bemutatásáig nagyon sok mindent bemutat. Érdekesség, hogy egy táblán számos nyelven ki van írva a borostyán szó - köztük magyarul is.
A földszinten egy nagy forgalmú üzletet találunk, ahol elképesztő változatosságban találunk borostyánból készült ékszereket, dísz- és használati tárgyakat a filléres daraboktól az egészen magas árkategóriáig. Nem csak nőknek érdekes látnivaló: a fenyőgyantába ragadt rovarok látványa a férfiak számára is különlegesség.
Ha valami igazán jellegzetes emléket akarunk vásárolni, akkor azt itt is megtehetjük, bár boros tyánt árusító bódékba utunk során szinte mindenhol bele fogunk ütközni. A belépés díjtalan - számítanak rá, hogy úgyis vásárolunk.
Palanga
A tengerparti üdülőhely télen a nyugdíjasok békés paradicsoma, nyáron viszont diszkózenétől harsogó üdülőhellyé változik.
Kur-földnyelv
Ez a vékony, homokos földnyelv benyúlik Oroszországba. Csodáljuk meg Nidában a Nagy-dűne tovasodródó, arany homokját, kerekezzünk el egy sűrű fenyvesen keresztül Joudkrante-ba, járjuk be vitorlással a „litván Velencét”.
Keresztek hegye
„Litvánia Mekkája” keresztek ezreiből áll egy földhalmon. Az idők során zarándokok tömegei érkeztek ide. Ha itt járunk, keressük fel a szomszédos kolostor pápa által is megáldott kápolnáját.
Magyar külképviselet Litvániában
Vilnius Nagykövetség
Cím: Jogailos gatve 4, 01116 Vilnius
Előhívó: (00)-(370)-(5)
Telefon: 269-0038
Ügyelet: (00)-(370)-(655)-54-343
Fax: 269-0039
E-mail mission.vno@kum.hu; vilnius@kum.hu
Honlap: www.mfa.gov.hu/emb/vilnius
Akkeridált országok: Litván Köztársaság
Vilnius Konzuli hivatal
Cím: Jogailos gatve 4, 01116 Vilnius
Előhívó: (00)-(370)-(5) Telefon: 269-0038
Ügyelet: (00)-(370)-(612)-98-342
Fax: 269-0039
Konzul: Máthé László
E-mail mission.vno@kum.hu, vilnius@kum.hu
Ügyfélfogadás: kedden és csütörtökön: 10.00-12.00
Konzuli kerület: Litván Köztársaság
Beutazás, tartózkodás
Az Európai Unió tagja, magyar állampolgárok érvényes útiokmány (személyi igazolvány, útlevél) birtokában vízummentesen utazhatnak Litvániába. Tartózkodási napok száma külön bejelentés nélkül: 90 nap, ezt meghaladó tervezett tartózkodás esetén a helyi lakcímnyilvántartónál kell bejelentkezni. A megélhetési feltételek és az egészségügyi biztosítás meglétének igazolása után a magyar állampolgárok tartózkodási engedély nélkül tartózkodhatnak 90 napon túl is Livániában.
Egészségügy
A magyar állampolgárok a magyarországi lakóhely szerint illetékes Megyei Egészségbiztosítási Pénztár által kiállított Európai Egészségbiztosítási Kártya birtokában részesülhetnek sürgős és orvosilag indokolt esetben egészségügyi ellátásban.
Nemzeti szimbólumok
Himnusz
A Tautiška giesmė Litvánia nemzeti himnusza. Szövegét és zenéjét Dr. Vincas Kudirka írta 1898-ban. A dalt 1905-ben publikálták Vilniusban, és 1919-ben lett Litvánia himnusza.
Litván nyelven
Lietuva, Tėvyne mūsų,
Tu didvyrių žeme,
Iš praeities Tavo sūnūs
Te stiprybę semia.
Tegul Tavo vaikai eina
Vien takais dorybės,
Tegul dirba Tavo naudai
Ir žmonių gėrybei.
Tegul saulė Lietuvoj
Tamsumas prašalina,
Ir šviesa, ir tiesa
Mūs žingsnius telydi.
Tegul meilė Lietuvos
Dega mūsų širdyse,
Vardan tos Lietuvos
Vienybė težydi!
Világörökség
Az UNESCO az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szakosított Szervezete. Az UNESCO fő feladatai a globalizáció negatív társadalmi következményei elleni küzdelem szervezése, az oktatás, kultúra, tudomány és kommunikáció etikai aspektusainak vizsgálata, a pluralizmus erősítése, a kisebbségek jogainak elismertetése, az interdiszciplináris probléma-megközelítés "népszerűsítése" a döntéshozók körében.
Az UNESCO a alábbi helyeket emelte fel a világörökség részévé:
- Vilnius történelmi központja (kulturális/1994)
- Kernave régészeti területe (kulturális/2004)
- A Struve földmérő vonal (Fehéroroszország, Észtország, Finnország, Lettország, Litvánia, Norvégia, Moldovai Köztársaság, Orosz Föderáció, Svédország, Ukrajna) (kulturális/20005)
Hivatalos szervek és minisztériumok
- Kormányzati oldal (litván és angol nyelven): http://www.lrvk.lt/main_en.php
- Külügyminisztérium (litván, angol, orosz és francia nyelven): http://www.urm.lt/
- Budapesti Nagykövetség (litván és angol nyelven): http://hu.mfa.lt/
- Tartózkodási hatóság (litván, angol és orosz nyelven): http://www.migracija.lt/
- Munkaügyi hivatal: http://www.socmin.lt/
- Adóhivatal (litván és angol nyelven): http://www.vmi.lt/lt/
- Egészségbiztosítási szerv (litván és angol nyelven): http://www.vlk.lt
- Nyugdíjbiztosítási szerv (litván, angol és orosz nyelven): http://www.sodra.lt/
- EU INFO Tájékoztató Szolgálat (a honlap elérhető litván, angol és orosz nyelven): http://www.euro.lt/



